Ügyes szelfinek indultak, csak épp a végeredmény nem lett idilli

/
/
1222 megtekintés

Ma már tényleg mindent szelfiben és lájkokban mérnek, de ha bődületesen gagyi valami, arra finom zrikaként még több kedvelés érkezik. Az asszonnyal összebújunk egy romantikus szelfire, aztán csak otthon, feltöltés után fél nappal tudatosul, hogy a háttérben meg kulázik valaki vagy a gatyájában turkál. Kínos.

Kívülállóként azért jót nevetünk az ilyen pillanatokon, de ha életünk fotóját készítjük, és maximum egyszer kattintunk a géppel, a vérnyomásunk az egekbe szökik, ha a háttérben valaki belegrimaszol. Személy szerint nem vagyok a szelfi híve, így azt sem díjazom, ha körülöttem valaki csak mobiltelefonnal bír létezni. Amikor érzem az arcomon a megszámlálhatatlan vakuvillanást, amikor többször szerepelek kívülállóként a képen, mint a tulaj maga. Ha éppen túrom az orrom, a szememből torz arckifejezéssel fricskázom a csipát, és az előttem szelfiző szerelmespár kéretlen háttérbohóca leszek, aki talán pont emiatt válik ismeretlen sztárrá, hogy egy puruttyás blogon szénné savazzanak. Ha már kiszúrod a kamerát, lökd ki a lőcsöt, vágj nyomi fejet, tegyél úgy, mintha te lennél a lényeg, aztán szard le a képet készítőket, akik máskor meggondolják, hogy érdemes-e zsúfolt tömegben szelfizni, vagy otthon úgy magukat fotózni, hogy az apjuk a tükörben épp a fecskét igazgatja a kolbászon, anyuka pedig egy ürülékgombócot pumpál lefelé a slozin. idilli.