Íme a világ 10 legdrágább új autója

/
/
15841 megtekintés

Most kizárólag olyan kocsikat vonultatunk fel amihez sokszor még egy lottó ötös is kevés volna. Ezeket az autócsodákat tényleg csak a dúsgazdag emberek engedhetik meg maguknak.

5. Mclaren P1 LM – 3,7 millió dollár

A 2017-es év immáron második legértékesebb új autója nem más, mint a McLaren P1 LM, amelyet a Lazante Motorsports-nak köszönhetünk. Az 1000 lóerősre növelt teljesítményű 3,8 literes V8-as, duplaturbós motorral a P1 LM lett a Nürburgring leggyorsabb, utcán is használható autója, hiszen alig 6 perc 43 másodperc alatt ért körbe. Egy P1 LM-ért 3,7 millió dollárt, azaz 1 milliárd forintot kell kicsengetni.

4. Lamborghini Veneno Roadster – 3,8 millió dollár

2013 őszén, a Lamborghini 50. születésnapján mutatta be a Lamborghini a Veneno szupersportautót, amely nem más, mint egy alaposan átalakított Aventador. Az olaszul méregnek nevezett járgány 6,5 literes V12-es motorja 8400-as  fordulaton adja le a 750 lóerejét, amivel 2,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. Egy ilyen autóért nem kevesebb, mint 3,3 millió dollárt kért a gyártó, azaz 926 millió forintért vihette haza az, akinek futotta rá. De ez még nem volt minden, hiszen a Lamborghini egy Roadster verziót is készített a kocsiból. Ennek ára elérte a 3,8 millió dollárt ami több, mint 1 milliárd forint!