Nosztalgiázz a mobilmentes kilencvenes évek vezetékes telefonos emlékeivel

/
/
851 megtekintés

Ha éltél a kilencvenes években, vagy előtte, tudod milyen a mobilmentes világ.

Ha körbenézel a világban, nincs olyan ember, akinek ne lenne mobilja. Akár egy ósdi, akár egy csúcskészülék, de mindenki hord magánál valamilyet. Annó persze nem volt így, már annak is örültünk, ha a lakás falán lógott egy, aminek kagylóját eleinte nagy újdonságként állandóan a fülünkön tartottuk. Az anyánktól kapott sallert is, amit a számla kiérkezésekor kaptunk. Rengeteg olyan más dolog is fűződik a régi készülékekhez, amiről a simogatós mobil korszakba születő nemzedéknek fogalma sincs. Nekünk ez nosztalgia, és most pár pontban megemlékezünk ezekről az időkről.

Manapság könnyen elmented bárki telefonszámát a telefon memóriájába, vagy valahová az e-mail címedre, amit egyetlen gombnyomással varázsolsz vissza a készülékedre. Régen külön füzet volt a neveknek és a számoknak.

Amikor órákig telefonáltál a fali telefon mellett, a komplett zsinórt magadra tekerted, eltáncoltad a hattyúk tavát, és annyi pózban unatkoztál a beszélgetés végéig, amikkel manapság egy Rubint Réka videóban találkozol viszont.

Plusz ha a beszélgetés privát volt, az egész házon átcipelted a telefont, majd a zsinórra zártad az ajtót.

Aztán visszaraktad úgy a kagylót, hogy az összes vezeték fel volt tekeredve, anyád pedig az idegtől a csillárra.

Talán még olyan is volt, amikor ki kellett lőni a netet ahhoz, hogy anyád telefonáljon a barátnőknek egyet, hiszen mindkettő egy vonalon volt.

Ha csörgött a készülék, lövésed sem volt, hogy ki az, csak miután beleszólt. Nem lehetett kinyomni, vagy tudatosan fel sem venni.

Persze nem csöngött ki otthon a telefon, ha nem is volt, így ha beszélni akartál egy távoli rokonnal, akkor egy nyilvános fülkét kellett felkeresned.

De ha nem volt nálad telefonkártya, akkor megszívtad.

A budin maximum újságot olvastál, vagy a tusfürdőd összetevőit, esetleg egy jó rejtvénnyel foglalatoskodtál. Nem volt mobil, amit manapság magaddal cipelsz kulázni is.

 

 

Ugye, hogy erre is csak az emlékszik, aki a 90-es években, vagy az előtt született?

Mindig csörgött egy kis apró a zsebben, hogy rátárcsázz a rokonokra, akik talán visszahívtak, miközben a fülkében gubbasztottál percekig.

Net híján telefonon érdeklődtél a mozifilmek iránt, foglaltál jegyet, ha egyáltalán volt rá lehetőség.

A szomszéd Rózsika néni száma után is percekig kutattál, mire a vaskos telefonkönyvben rátaláltál.

Mivel nem volt mobil, kamerás telefon sem. Ezekkel a ketyerékkel lőtted életed képeit, hogy aztán egy hét múlva megtudd a szörnyű végeredményt: sikerültek a képek, vagy sem.

Elég rácsörögni a haverra, hogy a kapu előtt szobrozol, akkor még ki kellett szállni az autóból, hogy becsöngess hozzá.

 

 

Akkoriban még órát is hordtak, ha tudni akarták mennyi az idő.

Messenger helyett füzetlapokon üzentünk, e-mail helyett papíron leveleztünk.

Akkor még ez számított menő készüléknek, nem az iPhone csúcsmobil.

Bárki belehallgathatott a beszélgetésbe, ha otthon több készülék is rendelkezésre állt.

Valakinek nem a telefonjában van az összes gyerekfotó, hanem egy fényképalbumban, talán már megsárgulva.

Mobilos applikáció helyett az összes útvonaltervet kinyomtattuk és papír alapon bogarásztuk a kocsiban, vagy előkaptuk a jól bevált térképet.