A férfiak fele nem tudja beazonosítani a női nemi szerv részeit

/
/
3024 megtekintés

Egy a rákmegelőzéssel foglalkozó szervezet készített felmérést arról, mennyire vannak tisztában a férfiak a női nemi szervvel. Az eredmény lesújtó volt.

beszamolok.com, a szexpartner kereső

Anno általános iskolában biológia órán még pelyhedző bajszú tiniként jókat szórakoztunk amikor a biosz tanárnő a szaporodásról és az emberi test anatómiájáról tartott nekünk előadást. Akkor még nem tudtuk, hogy az a gusztustalan valami a lányok lába között bizony többet fog nekünk érni, mint bármi más ezen a földön. Akkor még hülyeségnek tartottuk az egészet, de idővel rájöttünk, ha örömet akarunk okozni a csajoknak, akkor bizony nem árt ismernünk a női nemi szerv felépítését, mert önmagában azzal, hogy úgy ütve fúróként döngeted a csajt, még nem biztos, hogy örömet szerzel neki.

Egy a rákmegelőzéssel foglalkozó szervezet kutatásából megtudhattuk, hogy a férfiak nagyjából semmit nem tudnak a női nemi szervről, az esetleg felmerülő egészségi problémákról, vagy éppen a rákos megbetegedésekről, és van olyan, aki szerint nem is fontos, hogy ez utóbbiról felvilágosuljon, hiszen ez a nők problémája.  A férfiak felének azonban fogalma sincsen a női nemi szervről: 1000-ből 500-an nem találták meg a hüvelyt egy olyan ábrán, ahol láthatóak voltak a szeméremajkak, a méh, méhnyak és a petevezetékek is. Teljes a fogalomzavar. Hat férfiból egy pedig semmit nem tud az esetleg felmerülő egészségi problémákról, és ez baj. Nagy részüknek a női test és részei még mindig tabunak számítanak.

 

 

Rosszlanyok.hu - A szexpartner kereső. Több száz igazi szexpartner kereső lány!!! CSAK VALÓDI KÉPEK, videók!!!