Nyers őszinteséggel kampányoltak a kokainfogyasztás mellett a ’70-es években

/
/
450 megtekintés

A drogfogyasztás ugyan illegális volt, de a kokózást reklámozni sosem volt bűncselekmény, amit ki is használtak a különféle magazinok.

1970-ben vált leginkább divattá a kokainfogyasztás, ami tökéletes társaságnak bizonyult azok számára, akik a pörgős élettempó mellé ezzel gyűjtöttek energiát a hétköznapokban. A hetvenes évek végén drogkereskedők tucatjai kezdtek egész hálózatokat létrehozni, hogy a fehér port becsempészhessék az államokba. A kilencvenes évek elején már 500-800 tonna kokaint állítottak elő és exportáltak az USA-ba és a világ más tájaira is, ám a nagyobb karteleket később felszámolták, de helyükbe több kisebb szervezet lépett.

Mintha legalább pipadohányt szeretnénk tárolni, külön fadobozokat reklámoztak a fehér pornak

A kokain mindig a gazdagok kábítószere volt, hiszen sosem volt olcsó mulatság a rendszeres használok számára. A világ második leggyakrabban árusított drogja hamar kivívta a legveszélyesebb és függőséget okozó kábszere címet, amit a szegénységgel, bűnözéssel, végül a halállal kapcsolatak össze. Fogyasztása és árusítása már a század elején illegálissá vált, azonban a a kokainfogyasztáshoz és tároláshoz használatos kiegészítők, és magának a fogyasztásnak a reklámozása maradt törvényes. Az USA-ban ugyan vannak olyan államok, ahol reklámozni is tilos, de az ország nagy részén nem csuknak be érte, ha valaki ilyesmit tesz.

Mivel eléggé népszerűvé vált a fogyasztás, és már a felsőoktatásban tanulók közül is nagyon sokan használták, magazinok hasábjain nem egyszer jelentek meg különféle kokainos kiegészítők reklámjai. Mintha legalább cigaretta töltőt, vagy dohány tartót akarnának rásózni a bagósokra, csak itt szipkát, pipát és különféle fogyasztáshoz gyakran használt apróságokat ajánlottak a kokainfüggőknek.