Úgy betépett egy kanadai család, hogy teljesen pucéran raboltak el három embert

/
/
1330 megtekintés

Ruha nélkül ültek a kocsiba, amivel egy teherautónak hajtottak, de előtti elraboltak egy háromfős családot, akik megszöktek.

Az egész egy barátságos teázással indult, végül olyan sztori kerekedett belőle, amiből ha nem lesz hollywoodi mozi, akkor semmiből. A kanadai Albertában egy pucér férfi és négy szintén pőre nő ült be egy fehér kombi BMW-be, akik egy családi házhoz hajtottak, hogy az ott élő háromtagú famíliát az autóba tuszkolva elrabolják. Addig mentek, mendegéltek az országúton, amíg a csomagtartóba szuszakolt apuka, végül az utasfülkébe kényszerített anyuka, karján egy csecsemőkorú gyermekkel meglógott az emberrablók autójából.

Egy teherautósofőr az esetet nem, de a cipő nélkül menekülő családot meglátva nem is gondolkodott a megmentésükön. A Leduc megyei Niskuban ugyanis már van pár centi hó, a hőmérséklet mínusz 10 fok alatt, így nem is volt kérdéses, hogy segít a lábbeli nélkül loholó hármason. Időközben feltűnt a fehér BMW is, benne a pucér ötössel, akik egy ideig csak követték a teherautót, majd egy hirtelen ötletként hátulról bele is hajtottak. A koccanástól a BMW az árokban kötött ki, a kiérkező rendőröket is meglepő pucér utasok pedig a börtönben.

A ruha nélküli emberrablók két utasát letartóztatásuk után elengedték, mivel még kiskorúak voltak, de a 27 éves férfit, illetve egy 30 és 35 éves nőt továbbra is bent tartottak. Azóta kiderült, hogy az öttagú család egy Indiából frissiben hazatért férfinál reggeliztek, aki egy különleges teát hozott a kiruccanásáról, amiből megkínált mindenkit a finom nedűből. A férfi tudtán kívól vett hallucinogén teát, amitől mindenki betépett, és amitől nem voltak maguknál a ruha nélküli emberrablók. Az esetet persze nem ússzák meg egy ejnye-bejnyével, hiszen bírósági tárgyalásuk november végén kezdődik, de óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek.