Egy ügyes húzással lettek dollármilliárdosok a Facebook ismert vesztesei

/
/
3711 megtekintés

Kaptak ugyan 65 millió dollárnyi fájdalomdíjat a Facebook-ért, de az kismiska ahhoz képest, amit kitermeltek belőle egy ügyes húzással.

Akik nem olvasgattak sosem a Facebook születéséről, vagy nem látták az erről szóló David Fincher mozit, azoknak semmit nem mond a Winklevoss név. A közösségi háló című filmből is megismert ikrek beperélték annó Mark Zuckerberget azt állítva, hogy szerintük ellopta tőlük a Facebook ötletét. Peren kívül végül megállapodtak, kaptak 65 millió dollárt, ami a közösségi oldal mai értékét tekintve fagyipénznek mondható. Sebaj, Cameron és Tyler nem tétlenkedett, és pár millát sikerült befektetniük.

Az akkori vesztesek elég ügyesen találták meg a milliárdos léthez vezető utat, ugyanis 2013-ban 11 millió dollárt költöttek bitcoin, vagyis digitális fizetőeszköz vásárlásra, aminek akkoriban 120 dollár volt az árfolyama. 11 millióból az akkori készlet egy százalékát sikerült zsebre vágni, ami az idők során jó kis pénzt termelt.

Évek alatt annyira megugrott a bitcoin értéke, hogy a 120 dollár helyett már majdnem 12 ezret ér, ami egy rövid matekkal summázható, hogy a befektetett 11 millióból egy milliárdot csináltak. Ha már a Facebook miatt mindenki lúzerként tekintett az ikrekre, most végre szépítettek a dolgon, és ők lettek a világ első bitcoin milliárdosai.

 

Még megvan az asztal a Harvardon, ahol Zuckerberg a Facebookot programozta