Már majdnem felboncolták, amikor horkolni kezdett az elhunyttá nyilvánított férfi

/
/
648 megtekintés

Már a vágásnyomokat is felrajzolták a testére, amikor a semmiből egyszercsak horkolni kezdett a halottá nyilvánított férfi.

A 29 éves Gonzalo Montoya Jiménezt vasárnap, eszméletlen állapotban találták meg a cellájában, de az életét már nem sikerült megmenteni. Három orvos is halottá nyilvánította, ezért bezsákolva az Oviedo városában található igazságügyi orvostani intézetbe szállították boncolásra. A lopás miatt elítélt spanyol férfira már fel is rajzolták a vágásnyomokat, már majdnem belemártották a szikét, amikor a semmiből felhorkant.

Azt szerették volna megállapítani, hogy mi okozta a férfi semmiből jött halálát, de amikor horkolni kezdett a boncasztalon, már egyértelmű volt, hogy semmi. Az orvosok szerint valószínűleg catalepsia miatt tűnt halottnak, ami merevséggel, ingerekre adott válaszok teljes hiányával, amolyan műhalállal jár. Persze ez még nem bizonyított, a férfit az eset után egy egyetemi kórház intenzív osztályára került.