Hóból épített autóval verték át a zsarukat

/
/
798 megtekintés

A kanadai zsaruk még erősítést is hívtak, de végül csak rájöttek, hogy csúnyán átvágták őket.

Az eset Kanadában történt, ahol most elég sok hó van, főhősünknek Simon Leprise-nek pedig elég sok szabadideje, ezért fogta a havat, és épített belőle egy aprólékosan kidolgozott DeLoreant. Ami történetesen tök szabálytalanul parkolt az út közepén. Első ránézésre meg sem lehetett mondani, hogy a szabálytalanul parkoló kocsival valami nincs rendben, mivel egy teljesen hóborította autó ilyen időben nem túl szokatlan látvány,  a tökéletes összhatás kedvéért pedig még egy ablaktörlő lapát is került a hóautóra, ami így már tényleg teljesen úgy nézett ki, mint egy valódi kocsi. A kanadai rendőröknek több sem kellett, azonnal megkezdték az intézkedést, amit egy arra járó nagy szerencsénkre elejétől a végéig dokumentált.

A rendőrök végül elég jól reagálták le a helyzetet, ugyanis az autón büntetés helyett egy cédulát hagytak, rajta egy “feldobtad az esténket” üzenettel az alkotónak.