A Fradi csatára tipikusan Bödésen nyilatkozott a Kazah vereség után

/
/
3417 megtekintés

Böde olyan nyilatkozott a válogatott veresége után, hogy nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk.

Böde Danitól már megszoktuk, hogy ami a szívén, az a száján. Egy egyszerű ember, aki abszolút nem flancol és válogatja meg a szavait egy-egy nyilatkozatában. A Magyarország-Kazahsztán meccs utáni riportjában sem volt ez másként.

Miután elpáholtak minket a Kazahok, persze, hogy megkérdezték az illetékeseket a saját véleményükről. Meginterjúvolták Böde Danit is, aki a szokásos őszinteséggel, amolyan Bödésen felelt a kérdésekre:

Az első 20 percben aludtunk, gólra gólt kaptunk, két ilyen pofonból nehéz felállni akárki ellen. Hogy mi volt a meccs után? Feszült voltam, mentem egyből zuhanyozni. A mester mondott pár szót, de nem jó az angolom, nem értettem, a többiek meg nem fordították le. A szurkolók szeretetét csak úgy tudjuk visszaszerezni, ha jól játszunk és nyerünk, jelen állás ez nagyon nehéz, de mindent el fogunk követni.

Hát lehet nem szeretni ezt az embert?