Meghívta barátait vacsorára, ahol a saját levágott és megfőzött lábát szolgálta fel

/
/
30134 megtekintés

Mint egy meghitt szentestén, nevetgéltek és beszélgettek a barátok, miközben egyikük megfőzött lábszárát csócsálták.

Egy 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szerzett egy motorbalesetben, hogy amputálni kellett az egyik lábát. A férfi konkrétan sokkot kapott a hír hallatán, egy ideig fogalma sem volt arról, hogyan és miképp dolgozza majd fel a traumát, de végül megvilágosodott.

A Shiny becenevű férfi előbb preparáltatni szerette volna a lábszárát és kiállítani a lakásban, de végül úgy döntött, megeszi a saját lábát, de nem ám egyedül, hanem ehhez meghívja vacsorára a barátait is. Törvényi akadálya kicsit sem volt a különös lakomának, hiszen abban az államban, ahol a férfi lakik, nem tiltott a kannibalizmus.

A férfi beszámolt a haveroknak arról, hogy pontosan mi kerül majd az asztalra, akik ódzkodtak kicsit a bizarr tacótól, de végül mindenki leküzdött egy-egy falatot a torkán. Az eleinte idegesen és feszülten induló zabálás jókedvű dőzsölésbe ment át, ahol a házigazda beszámolója szerint picit rágós volt a hús. Nem mindenki ette magát degeszre, hiszen egyesek zsebkendőbe köpték a falatot, míg mások azzal viccelődtek másnap, hogy épp most kullantották ki a házigazdát.

Shiny szerint senki nem bánja az estét, ő maga pedig örül, hogy megették, vagyis megtették.