Amikor az életed a szerencsén és egy másodpercen múlik

/
/
253 megtekintés

Egy másodperc nem nagy idő, az ember nem is számolja, hiszen mire felocsúdik eltelik sok. Viszont élet és halál között nagyon soknak számít. Maradhat az ember életben ennyinek hála, de érheti csúfos vég szintén egyetlen pillanat alatt.

Egy kínai motoros élete csökkent eggyel, aminek azért is örülhet, mert így tudja, neki minimum kettő van. Az őrangyala kiment egy kávéra, vagy elkapta egy cifra, így boldogan ölelheti meg a szeretteit örömében. Elkerült egy balesetet szinte egy másodperccel, aminek persze nem ő, és nem a kamionos volt a vétkese. Egyszerűen csak egy távolságot felmérni képtelen vakegér tolta ki a homokot szállító teherautó elé a verdáját, amit ugyan még ki tudott kerülni a kippenes sofőrje, az előtte komótosan motorozó emberkét is, de utóbbi manőverben megdőlt a szerelvény és felborult. Másodperceken múlt, hogy nem történt haláleset, a motoros meg biztos citerázott a motoron amíg haza nem ért.

Mindig a vétlennel történik a nagyobb baj.