“Kiráz a hideg, amikor nyal a férjem” – és nem azért, amiért gondolod

/
/
12927 megtekintés

Gerda eléggé parázik attól, amikor párja francia csókkal próbálja kényeztetni. Mi lehet a baj?

“37 éves vagyok, és nem szeretem, ha a férjem lent is meg akar csókolni. Eleinte tűrtem, csak hogy túllegyünk rajta, de irtózom még a gondolatától is. Egy éve vagyunk házasok, három éve ismerkedtünk meg, ő nem érti, miért nem hagyom neki. Érzem, hogy a férjem eltávolodik tőlem emiatt, nem tudom, hogyan magyarázhatnám meg neki, mi történik velem. Nem érti, hogy én ezt nem élvezem, sőt, reflexszerűen összezárom a combjaim, ha a lábam közé bújik. Úgy érzi, elutasítom őt, hogy nem tudom őt elfogadni teljesen, pedig nem erről van szó. Valami baj van velem?”

A nők számára az orális szex befogadása végtelen örömöt jelent, egyet jelent sokaknál a nagybetűs orgazmussal és kielégüléssel. Kulturális és erkölcsi okai is lehetnek annak, ha valaki nem képes élvezni, ha nyelvvel, szájjal és esetleg ujjakkal stimulálják a lába között. Érzelmileg megterhelő: egyrészt, mert az, akit szeretünk és aki bármit megtenne nekünk szerelemből és szeretetből, vissza kell utasítanunk. Másrészt mert ahogyan az olvasó is írja, sokan magukat hibáztatják, azt hiszik, velük van a baj. A párkapcsolat elején, amikor a két ember összeszokik, és elkezdik egymást felfedezni, muszáj megmutatni a saját határainkat.

A hamis lelkesedés tévútra visz, ha már a kapcsolat elején hazudunk magunknak és a másiknak arról, mi esik jól az ágyban, később csak galibát okozunk ezzel.

Az elutasítás hosszú távon fájdalmat okozhat a partnernek, hiszen ő örömet szeretne adni, meg akarja mutatni a testiségen keresztül, mennyire szereti választottját. Szóban semmiképpen ne utasítsuk el, miközben csinálja, inkább vezessük rá egy másik pózra, stimulálás fajtára. Például a hatvankilencre, amiben a kezét vezetjük a csiklóra, szótlanul kérve, hogy úgy simogasson.

Nem biztos, hogy az ellenállás saját magától alakul ki valakiben. Lehet ez neveltetés is, elképzelhető, hogy édesanya tett megjegyzést arra, még a menstruáció kezdetén, hogy az ott ronda és vérezni fog. Ennyi is elég ahhoz, hogy valakiben ellenérzések legyenek, és nem tudja fogadni az orális kényeztetést. Lehetséges, hogy molesztálás, abúzus áll a háttérben, és egészen kicsi gyerekként valami történt, aminek nem vagyunk annyira tudatában. Az is lehet, hogy prüdéria, esetleg frigiditás a mögöttes ok.

A személyiséget megváltoztatni nem lehet, az okokat nem is igazán érdemes keresgélni, kivéve, ha nem terápiás segítséggel szeretné valaki oldani a problémáját. A megoldás egyértelműen a viselkedés megváltoztatása, természetesen le lehet élni úgy is egy életet boldogan, ha valakinek a nyalás kimarad az életéből. Ehhez akkor olyan partnert kell keresni, aki hasonlóan áll a kérdéshez, és akivel megvan a szexuális összhang. Erőltetni nem szabad, a jó szex nem egy konkrét aktusról szól, hanem a kommunikációról és az összhangról.

Rosszlanyok.hu - A szexpartner kereső. Több száz igazi szexpartner kereső lány!!! CSAK VALÓDI KÉPEK, videók!!!