Addig keménykedett a 18 éves, friss jogsis BMW-s suhanc még le nem tartóztatták

/
/
5275 megtekintés

Minden nap rá kell jönnünk arra, hogy mennyi kretén szaladgál az utakon és itt most nem a tötyörgő mazsolákról beszélünk, hanem az idegbeteg állatokról.

Nagy az isten állatkertje és az olyan eseteknél, mint amilyen a mostani is, feltesszük a kérdést, hogy a pszichológiai teszt miért nem feltétele a jogosítvány megszerzésének. Aki idegsokkos, az ne vezessen mert veszélyezteti a forgalomban résztvevők életét. Jó példa erre a mostani eset. A Clio sofőrje elnézett egy sávváltást, ebből lett egy teljesen hétköznapi koccanás. A BMW 18 éves, friss jogsis sofőrje előbb kézzel akarta beverni a hibázó autós ablakát, majd miután ez nem sikerült, előkapta a baseballütőt és bevágta a Clio hátsó szélvédőjét. A rendőrök természetesen előállították.