Taxi helyett inkább ingyen hívta a mentőket, mert feltörte az új cipő a lábát

/
/
882 megtekintés

Gondolta jól jöhet egy ingyen fuvar, mert feltört lábbal nagyon nem bírt sétálni.

Egy fiatal nő kálváriáját írta le az Országos Mentőszolgálat, akinek egyik mentésirányítója az eddigi legabszurdabb segélykéréseként aposztrofálta a fájós lábú lány esetét. A buliba indult hölgy egy frissen vásárolt cipőben indult meg az éjszakába, ami annyira feltörte a lábát, hogy még hazaindulás előtt elhajította azokat jó messzire. Mire indult volna haza, már annyira fájt a lába, hogy alig bírt talpra állni, de a bajok ekkora kezdtek csak csúcsosodni.

 

A lány hívta volna a szülőket, de nem volt kimenő hívása, pénz híján taxizni sem tudott hazafelé, ezért rögtönzött, nem is akárhogyan. Felhívta a mentők ingyenesen hívható számát, ahol telefonbetyárságra gyanakodtak, de a mentésirányítóban hamar feltámadt a lelkiismeret. Elkérte a lány szüleinek számát, akiket felhívott, hogy elmondja, milyen helyzetbe került a gyermekük. A szülők nyomban el is indultak a lányért, akit szerencsére épségben hazafuvaroztak.