Tizenhat éves diákkal lehetett viszonya a 36 éves romántanárnőnek

/
/
370 megtekintés

A tanárnő 36, a srác 16, az üzenet alapján erős a gyanú, hogy volt köztük valami.

Vizsgálat indult  egy 36 éves romántanárnője ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális viszonyt tartott fenn egy 16 éves diákkal.

Alexandra Petrovici rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint május 4-én tett panaszt az egyik tizedik osztályos tanuló édesanyja, aki arra gyanakszik, hogy fiával a romántanárnő a tanár-diák viszonytól eltérő kapcsolatot is ápolt. A szóvivő elmondta: a rendőrség kiskorúval létesített szexuális kapcsolat gyanújával indított nyomozást.

A főtanfelügyelő az Agerpresnek elmondta: csütörtökön jelentkezett az intézménynél a facsádi sikola egyik tizedik osztályos diákjának édesanyja, aki olyan whatsapp-üzeneteket mutatott meg neki, amelyek két ellenkező nemű személy között íródtak.

A főtanfelügyelő hozzátette: a párbeszédben nem szerepelnek személynevek, így nem bizonyítható, hogy a tanárnő és a diákja között történt az üzenetváltás történt. Az anyának azonban meggyőződése, hogy az iskola 36 éves romántanárnőjéről van szó, ezért beadványt nyújtott be a tanfelügyelőségre ez ügyben. A tanfelügyelőség külön kivizsgálást indított.

Danielescu hozzátette: ha a tanárnő vétkesnek bizonyul, a helyzet súlyosságának függvényében büntetésre számíthat, ami lehet megrovás, de a munkaszerződés felbontása is.