Hatalmas sunát fedezett fel egy szemfüles kalandor

/
/
11074 megtekintés

És nem, ehhez egyetlen szoknyát sem kellett felhúznia.

Az ember abban lát sunát, amiben csak akar, hiszen csak a képzelőerőnk szabhat határt az effajta látásmódnak. A nemrég felfedezett óriás barlang is ilyen, amit egy szemfüles kalandor nem a Földön, hanem azon túl látott meg. Persze mindezt egy videojátékban, ahol mint tudjuk, számtalan hiba okozhat ilyesfajta bonyodalmakat.

A No Man’s Sky című gémben felfedezhetjük az egész univerzumot, űrhajóval grasszálhatunk, idegen lényekkel találkozhatunk, sőt, még nyelvekre is szert tehetünk és csatázhatunk is egy kiadósat.

Persze miközben az ember felfedez, olyan nem várt hibákra találhat rá, ami mosolyt csalhat a gémerek arcára. Vannak olyanok, akik különféle terraformáló eszközzel szándékosan rajzolnak kolbászt és egyéb érdekességet a bolygókra, de a nemrég felfedezett óriás nuna a fejlesztők műve lehet.

A PC Gamer szerzője volt a szerencsés, aki a játék Dagnar III holdján olyan krátert fedezett fel, ami kiköpött mása egy női nemi szervnek. Amikor közelebb szállt hozzá, hogy felfedezze, akkor csak repedésekbe ütközött, távolodva viszont tisztán kirajzolódott, aminek ki kell rajzolódnia. Nézőpont kérdése, bármi lehet, és azt mint mondják: Éhes disznó makkal álmodik.