Norbika hatalmas balhét csapott, amiért nem luxuslakosztályt kapott

/
/
6562 megtekintés

Kedd este elkezdődött A legbátrabb páros c. műsor és már az első rész sem maradhatott balhé nélkül.

Történ ugyanis, hogy mivel Schobert Norbi és Rubint Réka teljesítette a feladatokat a legrosszabbul, így a szállásukként szolgáló erődben ők kapták meg a legkevésbé komfortos toronyszobát. Amikor Norbi ezt megtudta, azonnal levette a mikroportját és se szó se beszéd faképnél hagyott mindenkit.

“Sokkot kaptam. Amikor az ember megküzd az életéért, a legkevésbé arra vágyik, hogy kompromisszumokat kössön. (…) Azért reagáltam rá hevesen, mert én nagyon mély sorból jöttem és nem akarok visszamenni”. -nyilatkozta Norbi aki állítólag már lakott ablaktalan albérletben és útszéli motelben is.

Végül a nap legjobbja, Németh Kristóf felajánlotta neki, hogy cserél vele szobát, csak ne adja fel a versenyt, amit persze el is fogadott.

“Nem vagyok az az ember, aki feküdjön a retekbe, a koszba, fürdőszoba nélkül” – panaszkodott, majd flegmán azt is hozzátette, hogy ő  legalább ötcsillagos luxust szeretne, hideg pezsgővel, légkondival és konditeremmel. Rubint Réka a többieknek azt is elmondta, hogy férjének van egy igényszintje.