Az olajpénzben dúskáló Arab Emírségek újabb szájtátós befektetésre készül

/
/
2543 megtekintés

A világ legmagasabb felhőkarcolója és a Dubaj melletti mesterséges szigetek után újabb hatalmas beruházásra készülnek az Egyesült Arab Emírségek.

Nem kisebb feladatra vállalkozna az emírségekben működő Nemzeti Tanácsadó Hivatal, mint megépíteni a világ első olyan vasútvonalát, ahol a szerelvények a víz alatt tennék meg az útjukat. Az elvileg Fujairaht és az indiai Mumbait összekötő vasútvonal kétezer kilométeres távolságban épülne a tenger alatt, de a szenzáció nem csak ennyi volna. A tervek szerint ugyanis a járat gyorsabban tenné meg a tenger alatti kétezer kilométeres távot, mint a repülők, vagyis két óra alatt, tehát 1200 km/h-val.

A Futurism által megszellőztetett hírek ugyan nem említik Elon Musk kreálmányát, de a témában jártasok azonnal az ő Hyperloopjára gondolnak. Az amerikai feltaláló és mérnök már megalkotta a tömegközlekedés jövőjét, ahol az utasszállító kapszulák egy légritkított csőben haladnak nem kevesebb, mint 1200 km/h-val. Az eleinte csak futurisztikus elképzeléseknek tartott tervek megvalósítását már sok helyen elkezdték, de az arabok ötlete ezektől sokkal merészebb.