Németországban átadták az első villamosított autópályáját

/
/
1737 megtekintés

Németországban átadták az első villamosított autópálya-szakaszt, amelyen hibrid kamionok közlekedhetnek árammal a városi trolibuszokhoz hasonlóan.

Hessen tartományban adták át az 5km-es kísérleti szakaszt ami Frankfurt és Darmstadt között épült ki. Ezen a részen napi szinten 130 ezer jármű halad át, és 10 százalékban teherautók. Az áramszedővel rendelkező hibrid teherautók a jobboldali sávban, mindkét irányban tölthetik akkumulátoraikat. A kísérleti projektben öt szállítmányozási cég vesz részt, az áramszedős kamionokat a Scania fejlesztett ki. A szövetségi környezetvédelmi minisztérium 14,5 millió eurót fordított a vezeték és a szükséges oszlopok kiépítésére, és további 15 millió eurót szán adatgyűjtésre és -elemzésre, amely a fő célja a 2022-ig tartó projektnek.

A villamosított autópályát nem szánják a vasút vetélytársának, még kedvező tapasztalatok esetében sem építenének felsővezetéket az összes német autópálya fölé, a minisztérium szerint legfeljebb 1000 kilométernyi szakasz jöhet szóba. A felsővezeték kiépítése kilométerenként egymillió euróba kerül, vagyis a teljes szakasz villamosításának költsége egymilliárd euró lenne.