A középkorban a bíróság előtt kellett az asszonyt meghágni, ha valaki el akart válni

/
/
929 megtekintés

Ha valaki nem tudta teljesíteni a férfiúi kötelességeit, akkor búcsút inthetett az asszonynak totál megszégyenülten.

A 14. századtól az európai országok nagy részében létezett egy olyan kiskapu főleg a nőknek, amivel könnyen lehetett érvényteleníteni egy házasságot. Ha valamelyik asszonyság ott akarta hagyni a férjurát, egyszerűen benyögte, hogy az képtelen a kőkemény pásztorórákra, a bíróság pedig szétválasztotta a feleket. A dolog egyetlen kínos mozzanata azonban az volt, hogy bizonyítani a nagy nyilvánosság előtt kellett, hogy a nőnek igaza van, vagy sem.

A válás igazából csak annyi volt, hogy a nő a hatóságoknál elsírta a kielégületlenségét, a férfinak pedig bizonyítani kellett, hogy odalent is a keményebbik fából faragták. Azt mondani sem kell, hogy a legtöbb kérés végül válással végződött, hiszen az egyébként aktusra képes kolbászok is palacsinta állagúak maradtak a tucatnyi szempár vizslató szemei, a rokonok, szomszédok, barátok focimeccs hangulatú szurkolásai és buzdító ordítozásai közepette.

Persze második kör azért védte a férfiúi becsületet, hiszen az egyébként aktív virsli szemérmességét különféle orvosi módszerekkel is vizsgálták, élve a gyanúperrel, hogy némelyik csak a nagy nyilvánosság miatt képtelen a felkeményedésre. Ilyenkor az orvosok különféle ingerekkel stimulálták a kérdéses szervet, de volt, hogy tapasztalt női kezek vették az ügyet a kezükbe, hogy eloszlassák az indítványt beadott feleség álláspontjait. Az is jellemző volt, hogy hideg és meleg vízbe kellett mártani a dorongot, és ha ott minden jól ment, utána már csak az asszonyba. Ha minden vizsgálat csődöt mondott, akkor jött a válás, a megszégyenített férfi számára pedig az elbujdosás.

Azért a nőket is megtükrözték alul azért, hogy elhálta e őket valaki, vagyis a férj behatolt e már valamikor, de erre a vádra azonnal volt válasza a furmányos vádlóknak, mégpedig, hogy a töketlen férjük egy kétujjas metálvillával tett kedvükre a nászéjszakán. Az impotencia tárgyalások főleg azok körében voltak népszerűek, ahol a férfi tehetős volt, hiszen a válás után többségében pénzzel kellett kifejezniük sajnálatukat az asszonyuk felé a siralmas hálószobai események okán. Persze a sikeresen elvált nők ilyenkor újabb balekot fogtak maguknak, akik szintén tehetősek voltak, aztán ha nem teljesítettek, akkor jöhetett az altáji szemle.

A bíróság azoknak a nőknek is kedvezett, akiket ugyan rendesen gerincre vágott a férjük a kettyintős tárgyaláson, de a gyereknemzésben már nem voltak akkora császárok. A bíráknak fontos volt ugyanis az is, hogy a férfi képes-e gyereket nemzeni az asszonynak, vagy sem. Ilyenkor mindkét felet, sőt még a rokonokat, hozzátartozókat, barátokat is kifaggatták a pár intim szokásairól. Arra voltak kíváncsiak, hogy főleg milyen pózban henteregnek, hiszen az akkori egyházi vélemények szerint csak a misszionárius póz volt arra alkalmas, hogy a nő megfoganjon. Ha a férfi nem ilyen pozitúrában tett kedvére a nőnek, akkor szintén mehetett a levesbe, hiszen ugyancsak nem teljesítette férfiúi kötelességeit.