Ekkora égést. A Tesla bemutatta a törhetetlen üveget, ami bemutatón betört

/
/
13472 megtekintés

Elon Musk korábban azt nyilatkozta a készülőben lévő Tesla teherautóról, hogy olyan lesz, mintha a steampunk-klasszikus Szárnyas fejvadászból szalajtották volna.

A Cybertruck névre keresztelt jármű a gyártó elmondása szerint olyan törhetetlen üvegeket kapott, ami kvázi átlátszó fém. Ám a bemutató szerint sajnos úgy tűnik, hogy mégsem annyira törhetetlen, ahogy Musk hitte. A Tesla dizájnigazgatója, Franz von Holzhausen demó közben egy fémgolyót vágott a spéci szélvédőhöz, amivel demonstrálni szerette volna annak szívósságát. Ami viszont ezután történt, arra nem számított. Ugyanis a törhetetlen üveg betört.


Musk azzal a poénnal próbálta menteni a kellemetlen helyzetet, hogy legalább nem repesztett át rajta teljesen a labda, és talán a kolléga dobott túl erősen. Röviddel ezután tettek egy második próbálkozást is egy másik ablakkal, de az is betört.

A Tesla-vezér elmondása szerint érthetetlen az eset, hiszen a szigorú tesztek során korábban mosdókagylóval sem tudták megrepeszteni a matériát. Kérdés, ezek után kiszeretné megvenni magának a 40 ezer dolláros (kb. nettó 11,3 millió forint) kiberkamiont.