A titok nem most, hanem pár száz évvel ezelőtt bukkant fel először, amikor a tihanyi apát egy 1798-as levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy a Balaton iszapjában kimosható méretű drágakőszemcsék és arany is található. Az apát akkor maga is kutakodott, és felfedezte, hogy már a rómaiak is sejtették, hogy arany lapul a víz alatt, az ottani aranymosók ugyanis gyakran bukkantak arrafelé az értékes nemesfémre.
Az apát levele mozgatta meg aztán a fantáziáját Hollóvasvári István bányamérnöknek, aki rögvest kutakodni kezdett, még két igen tehetséges mosót is felkért, akik a tó 61 különféle helyről vettek neki 10-10 kilogrammnyi homokot, a minták pedig bizonyítottan aranyat tartalmaztak. Rögtön megállapították, hogy a mintákban 100 kilónként két szem, úgynevezett sárarany volt, aminek az értékét Hollóvasvári 23 karátosra becsülte, ami a mai árfolyamon kilónként 15 millió forintot ér. Számításai szerint pedig, ha a tavi sáraranyat kitermelnék, akár 120 tonnányit, azaz 1800 milliárd forintnyi aranyat nyerhetnének.
Ez azonban vélhetően örökre a tó fenekén marad majd, ugyanis az aranybegyűjtésnek súlyos ára lenne nemcsak a kitermelési költség haladná még a talált arany értékét, de emellett olyan mértékű rombolással járna, hogy az a Balatont örökre sivataggá változtatná. Így nagy az esély arra, hogy meg kell elégednünk a tudattal, hogy valójában aranyozott vízben fürödhetünk nyaranta.