Banglades fővárosában, Dakkában 11 millióan élnek, és a monszun időszakában annyi eső esik, amennyit Magyarországon évek alatt látunk összesen. Nem meglepő hát, hogy az ország csatornarendszerét tisztességesen tisztogatni kell, hogy a mérhetetlen szennyet és csapadékot rendesen el tudja nyelni.
Ha azt gondolnánk, hogy képzett munkaerő végzi a világ egyik legundorítóbb feladatát, akkor tévedsz. Hirtelen, az utcáról összekapart melósok merülnek alá a mindenféle jósággal teli aknákba, hogy egy fecskében, a körmükkel kaparják ki az állat tetemeket, az elhasznált tamponokat, kolbász állagú fekáliákat. Az egyetlen eszközük egy hosszú bot, ami arra szolgál, hogy a sűrű trutyiban a felszínre találjanak, ha már elfogyott a tüdőbe szívott nagylevegő.
Néha kapnak sisakot és gumicsizmát, de ez olyan ritka, mint a fehér holló. Az már kevésbé, hogy a fejükre potyog a frissen érkező exkrementum, összefutnak rothadó tetemekkel, vagy belelépnek összetört üvegdarabokba. A felszínen gyújtanak gyertyákat, hogy a mérges gázokat időben észleljék, hiszen a meló annyira veszélyes, hogy óriási mértékű az elhalálozás.
Mivel szegény országról van szó, az emberek bármit elvállalnak, még akkor is, ha egy ilyen napi 12 órás alámerülésért kábé 1500-2000 forint üti a markukat, miközben csorgó vizelet áztatja a fejüket. Persze a vezetés magasról tesz a követeléseikre, hiszen ha valaki nem vállalja el a feladatot, azonnal van helyette száz másik.
