A brit Teddy Boy szubkultúra volt az első, kifejezetten tinédzserekre jellemző trend, akiknek képviselői a VII. Edward király uralkodása (1901–1910) alatti férfidivatot szabták a maguk képére. A divatosabb, stílusosabb viseletet előbb a módosabb dandyk engedhették meg maguknak, de miután a szegény ficsúrok is kimerészkedtek alkalomadtán a város mulatóiba, próbálták lemásolni a gazdag fiatalokat, mindenki a maga pénztárcájához mérten. Így születtek meg a teddy-boy-ok, akik rockabilly rajongók voltak, azaz rock ‘n’ roll zenéért rajongtak. Hosszú szalonkabátot, fekete csőnadrágot és vastag talpú cipőt, úgynevezett creeper-t hordtak.
Ma is dandynek nevezhetjük azokat a fiatalokat, akik ruhatárukat különösen igényesen és változatosan állítják össze. A klasszikus jólöltözöttség jellemző rájuk, szívesen viselnek nagy mintás ingeket nyakkendővel, szőrmével, kirívó színvilágú kiegészítőkkel, amivel emlékezetesek maradnak, mindezt persze gondosan kiválasztva. A választékos öltözködésükben keveredik a különc és igényes felöltő, megspékelve mindezt kellő intelligenciával és szellemességgel, mert a stílusának épp az a lényege, hogy könnyedséggel és kellő fantáziával hordja együtt a meg nem szokott ruhákat, megteremtve ezzel az igazán egyedit.
Persze ezt a dandy-t olvashatjuk dandinak is, pláne, ha ezt a kacsafarkas pompadour frizurát meglátjuk bármelyik plakáton vagy mozifilmben. A rongyosra olajozott, középen szétválasztott hajzuhatag olyan benyomást kelt, mintha viselőjét elverte volna egy nyári futózápor. A Teddy boyok egyébként késes legények hírében is álltak, akik nem riadtak vissza egy kis ökölharctól, sőt, olykor szívesen is keresték a konfliktusokat. Az ötvenes évek utáni trend egyébként hamar lecsengett, hiszen új zenestílusok jelentek meg a piacon, amelyekért az újdonság varázsa miatt is egyre többen kezdtek rajongani.
