A Life TV korábbi műsorvezetője hat héttel ezelőtt, május 11-én adott életet első gyermekének, egy csodás kisfiúnak, akire élete legszebb ajándékaként tekint.
A tévés úgy érzi, neki van még mit tennie a nyári álomalakért. Követői szerint azonban már most is kirobbanó formában van. Az egykori szépségkirálynő azt mondja, meglátása szerint erre a nyárra nem jött össze neki a beach body, hiszen most kisfia számára a legfontosabb. Nem is görcsöl rá arra, hogy visszanyerje szülés előtti alakját: nem diétázik, sőt most sokkal többet eszik, mint korábban.
„Szülés előtt hat nappal és szülés után hat héttel. (65 kg-56 kg) Idén nincs „beach bodym”, de van egy csodás kisfiam. Hihetetlen a női test, hogy mekkora változáson tud átesni. Kilenc hónap alatt az egész szervezet átalakul és azt szolgálja, hogy biztonsággal fejlődjön a magzat. Közel két hónap telt el a szülés óta és szépen lassan elkezdett visszarendeződni a testem. Nem diétázom, sőt, a szoptatás miatt többet eszem mint korábban. Biztosan köszönhető a genetikának, de sokat számít, hogy évek óta egészségtudatosan élek és sportos életmódot folytatok” – fogalmazott az egykori szépségkirálynő, akit követői nem győztek dicsérni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon