10/10

Az online talponálló
Menu
  • Bulvár
  • Csajok
    • Nyalóka
  • Életmód
  • Garázs
  • Mozi
  • Sport
  • Tech
  • Zene

A Tesla szép csendben elkezdte a kamionok piacát is meghóditani

2022-12-23
A cégtől és első emberétől eddig megszokottnál jóval kisebb csinnadrattával, és az eredetileg tervezettnél évekkel később, de a Tesla elkezdte a 2017-ben nagy sajtóvisszhang mellett beharangozott nyergesvontató, a Semi első példányainak kiszállítását.

 Az ügyfél pedig nem más, mint a karácsonykor hagyományosan aktív Pepsi Cola vállalat. Elon Musk a bemutatón személyesen kért elnézést a késésért. Az utóbbi öt év őrületes volt! Nem csak számunkra, az egész világ számára – kommentálta az első példányok kulcsainak átadását Elon Musk.

Úgy tűnik azonban a három motorral felszerelt kamionra érdemes volt várni, hiszen a tisztán elektromos hajtással megtenni képes kilométerek meggyőző száma mellett egy új töltési módszert is hoz magával a Semi. Ehhez egy különleges, saját, folyadékos hűtőrendszerrel ellátott töltőkábel kifejlesztésére is szükség volt, amely már megawattos nagyságrenddel képes biztosítani az elektromos jármű töltését.

Ennek a kábelnek a Tesla személyautóhoz kifejlesztett változatát is megígérte most Elon Musk. Ezt az amerikai Tesla tulajdonosok minden bizonnyal örömmel hallották, mivel jelenleg a cég Supercharger néven futó gyorstöltői mellett akkora sorok állnak, hogy a Teslások nemritkán a konkurens Volkswagen által üzemeltetett Electrify America töltőihez kénytelenek átkullogni.

A Tesla ugyan személyautóiról vált híressé, várhatóan azonban az  elektromos nyergesvontatók elterjesztésével a cég környezetvédelemre kifejtett hatása még nagyobb lesz. Az Egyesült Államokban jelenleg az összes jármű mindössze százalékát képezik a kamionok, károsanyag kibocsátásuk azonban a gépjárművek által a légkörbe juttatott szennyezőanyagok 20 százalékáért felelős.

A most leszállított példányok egyébként nem sokkal az első bemutató után már konkurenciát is kaptak, melyet fejlesztői irónikusan Nikolá-nak nevezett el, Elon Musk cégének névadójára, Nikola Teslára utalva. Az a projekt azonban a mai napig megrekedt az ígéret szintjén, óriási botrányok közepette.

Prev Article
Next Article

10/10

Az online talponálló
Copyright © 2025 10/10
Theme by MyThemeShop.com