A gyermek anyja jött rá először a dolgokra. Amikor meglátta fia telefonjában az üzenetváltásokat, azonnal hívta a zsarukat.
Viszonylag enyhe ítélettel zárult annak a 35 éves tanárnőnek a bírósági ügye, aki egy diákjával szűrte össze a levet, ráadásul az intézmény falain belül. A texasi New Braunfels városában élő 35 éves Emily Andersont 2021 augusztusában vették először őrizetbe, miután egyik diákjának az anyja beleolvasott 15 éves fia és a tanerő privát üzenetváltásaiba, melyekben részletesen kitárgyalták az iskolai biológiaszertárban lezavart „korrepetálást”.
„Amikor láttam az üzeneteket, amikor végigolvastam őket, az első, ösztönös gondolatom az volt, hogy bemegyek az iskolába, és magam veszem kezelésbe a tanárnőt” – mesélte később a kamasz anyja, aki végül nem cselekedett elhamarkodottan, és inkább a zsarukat tárcsázta.
Emily Andersont végül a héten ítélték el a büntetendő viszony miatt, ugyanakkor miután vádalkut kötött, viszonylag „olcsón” megúszta: mindössze 60 napra kell majd börtönbe vonulnia, emellett 500 óra közmunkát kell végeznie és 2000 dollárkár büntetést is fizethet. Viszont élete végéig regisztrálva lesz, mint szexuális bűnelkövető, így noha a börtönévek elkerülik (már ha nem lép a bűnismétlés útjára), választott hivatásának soha többé nem hódolhat.