10/10

Az online talponálló
Menu
  • Bulvár
  • Csajok
    • Nyalóka
  • Életmód
  • Garázs
  • Mozi
  • Sport
  • Tech
  • Zene

Naomi-t mindenhonnan kitiltják, pedig elmondása szerint semmi baj nincs az öltözködésével

2023-01-09

Saját bevallása szerint “rendesen felöltözött”, mielőtt vásárolni ment volna. Milyen az, amikor nem, tehetnénk fel a kérdést.

A következő posztban például arról ír: végre hazaérkezett a párja a karanténból, így volt oka szépen felöltözni, és lemenni a boltba bevásárolni neki. Nos, nem tudjuk, Wu kisasszony mit ért felöltözés alatt, mert a lapozgatós poszt képeit látva azért annyira nem erőtette meg magát, hogy olyan sok ruhadarabot magára húzzon. Sőt, akár azt is mondhatnánk, hogy alváshoz rétegesebben öltözünk fel. Mindenesetre a bolt tulajdonosa se nézte olyan jó szemmel.

Naomi Wu igencsak érdekes szerzet. Már korábban is írtunk róla: Instagram-oldalán kifejezetten hangsúlyozza is, hogy ő bizony amellett, hogy egy igazi látványosság, egyébiránt pedig egy technikai zseni, aki többek közt a 3D-nyomtatás egyik ismert és elismert alakja nemzetközi téren is. Ehhez képest közösségi felületein. Ezt első ránézésre senki nem mondaná meg.

A galéria megnyitásához kattints a képre!

Prev Article
Next Article

10/10

Az online talponálló
Copyright © 2025 10/10
Theme by MyThemeShop.com