10/10

Az online talponálló
Menu
  • Bulvár
  • Csajok
    • Nyalóka
  • Életmód
  • Garázs
  • Mozi
  • Sport
  • Tech
  • Zene

Balesetet okozott, majd azonnal beégett az agresszív büntetőfékező sofőr

2023-03-09
Ütközés lett a vége annak a közlekedési konfliktusnak, amit a fedélzeti kamera rögzített csütörtökön a 84-es számú főúton, Simaság településen.

A fedélzeti kamerával felszerelt autó sofőrje azt mondta, nem hívtak rendőrt a helyszínre, mindent elintéztek maguk között. Tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett, de mind a két autó tovább tudott menni.

„A felvétel megtekintése után – mivel a fékezést azzal indokolta, hogy egy kutya ugrott elé, ami sehol nem látható – megtettem a rendőrségi feljelentést” – írta a videót beküldő autós, aki elé szabálytalanul hajtott ki a fehér Toyota, a hirtelen lelassító járművezető nem adott elsőbbséget a másiknak.

„Amit később vettem észre, hogy a kezében egy szendviccsel szállt ki, amit még akkor is evett, amikor elég agresszív módon megindult felém, de lenyugodott, amikor szóltam, hogy van felvétel mindenről” – tette hozzá a Budapesti Autósok olvasója. Beszámolójából tehát kiderült, hogy a toyotás azonnal beégett a hazugságával.

Prev Article
Next Article

10/10

Az online talponálló
Copyright © 2025 10/10
Theme by MyThemeShop.com