10/10

Az online talponálló
Menu
  • Bulvár
  • Csajok
    • Nyalóka
  • Életmód
  • Garázs
  • Mozi
  • Sport
  • Tech
  • Zene

Szempillantásra lett a nap hőse a pizzafutár, aki elgáncsolta az autótolvajt

2023-04-20

Egy 17 éves autótolvaj futtatta meg az amerikai rendőröket, de arra ő sem volt felkészülve, hogy végül egy pizzafutár fogja megállítani őt menekülés közben.

Kalandosan alakult egy philadelphiai pizzafutár számára a hétfői munkanapja: épp kézbesített, amikor egy felé rohanó férfira lett figyelmes, aki a rendőrök elől menekült. Ekkor lépett közbe a nap hőse, és a hatóságoknak besegítve elgáncsolta az illetőt, akiről kiderült, hogy vasárnap délután ellopott egy autót. Bár a rendőrség megdicsérte a hős pizzafutárt, hozzátette azt is, hogy kockázatos volt a megmozdulása – és nem éppen ezért, mert pizzával a kezében követte el –, és a jövőben lehetőség szerint ne avatkozzon bele egy rendőrségi akcióba.

Azután húzott nyúlcipőt a férfi, hogy az általa Philadelphiától – nagyjából 20 percnyi távolságban – délnyugatra fekvő, szomszédos kerületből eltulajdonított járművel egy oszlopnak ütközött. A pizzafutár segítségével elkapott gyanúsított mindössze 17 éves. Szerencsére senkinek sem esett komoly baja az üldözésben, így a pizzafutárnak, sőt, még az általa kiszállított pizzának sem. „Az emberek azt hiszik, valami rendkívüli dolgot tettem, de én nem mondanám” – nyilatkozta szerényen a pizzafutár. „Azt gondolom, úgy cselekedtem, ahogyan ilyen helyzetben másoknak is kellene.”

 

Prev Article
Next Article

10/10

Az online talponálló
Copyright © 2025 10/10
Theme by MyThemeShop.com