10/10

Az online talponálló
Menu
  • Bulvár
  • Csajok
    • Nyalóka
  • Életmód
  • Garázs
  • Mozi
  • Sport
  • Tech
  • Zene

Martina olyan mint egy játékbaba, de szívesen beletennénk az elemünket

2023-07-03

Aki szép, az reggeli is szép és tudjuk, hogy ez már egy elcsépelt mondatnak hangzik, de most rá fogtok jönni, hogy hatalmas igazság van benne. A nők nagyon jól bánnak a sminkekkel, kis túlzással állítjuk, hogy már sminkmestereket megszégyenítő módon. Ezt még fokozzák a különböző  beavatkozásokkal és akkor a végeredmény első látásra csodálatosnak tűnhet.

Aztán belevetik magukat az éjszakába, ahol leszólítod, és akkor még azt gondolod megtaláltad álmaid nőjét. A fekete leves azonban majd reggel jön amikor mellette ébredsz.

Az Instagramon 135 ezer követővel rendelkező Martina Yurukova  szép jövő előtt áll a szakmában. Egykor sokat bántották kinézete miatt, mostanra azonban úgy néz ki, ahogy mindig is szeretett volna. Átszámítva több mint 15 millió forintjába került ez a külső, de úgy érzi megérte. Reggelig sorolhatnánk, hogy mi minden változott rajta az évek során,  hogy végül úgy nézzen ki, mint egy játékbaba, ami nem feltétlenül a gyerekek vinnének haza, sokkal inkább az apukájuk. Sokan rajonganak érte , és a kommentelői szerint ő a tökéletes nő, azonban a lány mostanra másmilyen figyelemre vágyna, a férfiak szívét szeretné.

„Egy mestermunka vagyok, aki a béke uralásán fáradozik” -vallja magáról. Hát nem is tudjuk, inkább nézzétek meg.

A galéria megnyitásához kattints a képre!

 

Prev Article
Next Article

10/10

Az online talponálló
Copyright © 2025 10/10
Theme by MyThemeShop.com