Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Ines-el. Ő is ebbe a csoportba tartozik.
Az olasz konyhaművészet világszerte nagy népszerűségnek örvend. Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Ines Trocchia le sem tagadhatná olasz származását. Imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Mellé pedig szeret legurítani egy jó pohár borocskát. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Mellette pedig egy igen határozott temperamentummal megáldott lány. Az igazi olaszos mentalitásának is köszönheti a vad angyal becenevet. Szabadidejében sokat lovagol, már 10 éve örvend ennek a remek sportnak és mivel saját lova van így bármikor hódolhat ennek a hobbijának.
A galéria megnyitásához kattints a képre!