A szőkeség szerint rengetegen érdeklődnek iránta, sokszor házas, családos emberek is.

Molnár Anikó két évtizede ismert arca a magyar bulvármédiának, a hírnévvel azonban eleinte nem könnyen birkózott meg.
„Nehéz volt, amikor megismertek, megállítottak az utcán, mert sosem volt önbizalmam. Nem értettem, hogy például általános iskolás koromban is miért én lettem a szépségkirálynő. Ez a túlzott ismertség nekem terhes volt, én sosem voltam exhibicionista alkat vagy a társaság középpontja. Az idegrendszerem négy évig bírta tolerálni ezt az extra figyelmet…” – kezdte Molnár, akinél szorongás alakult ki emiatt, sokáig az utcára sem mert kimenni. Mára persze hozzászokott ahhoz, hogy rengetegen rajonganak érte, társaságát viszont nem csak a szingli férfiak keresik.
„Van, aki évek óta kedveskedik, jelzi, hogy még érdeklődik irántam, ha esetleg úgy döntök. Persze vannak olyanok is, akiknek a profilképén ott a feleségük, a családjuk, ezért az ő érdeklődésük mindig furcsán érint” – – folytatta a volt VV-szereplő, és egy kifejezetten nyugtalanító esetet is felidézett.
„Előfordult, hogy itthon voltam éppen az akkori párommal, és megállt a kapuban egy rajongó, akit már ismertem, de nem akartam tőle semmit. Megállt a kapuban, engem keresett este fél tízkor. Ha a párom nem bízott volna meg bennem, biztosan felmerült volna benne egy kérdőjel, hogy ha ő nincs itt, beengedtem volna-e a férfit…”