Jekatyerinburgban történt a halálos közlekedési baleset. A rendszám nélkül közlekedő Lamborghini Aventador SVJ egy oligarcha tulajdonában van – de nem ő ült a volán mögött.
Megszokott látványnak számított Jekatyeringburg utcáin a lila színű Lamborghini Aventador SVJ, amely következetesen rendszám nélkül közlekedett. Eddig a rendőrök nem foglalkoztak a dologgal, mert az autó az Orosz Rézipari Vállalat alapítójának, Igor Altuskinnak a nevére van bejegyezve. Most azonban az autó halálos balesetet okozott, ezzel kapcsolatban csak annyit árultak el hivatalosan, hogy nem a tulajdonos vezette az autót a baleset idején. A nem hivatalos hírek szerint a fia ült a volánnál, aki korábban a közösségi médiában is posztolt autózásairól.

Egy bevásárlóközpont mellett, az Otradnaja utcán veszítette el uralmát a sofőr az autó felett és egy háznak csapódott a becslések szerint 35-40 millió rubel, azaz bő 1,4 milliárd Ft értékű szuperautó. Két gyalogos megsérült – a többszörös csonttörést szenvedett áldozatot kórházba szállították, a másikat a mentők a helyszínen ellátták –, kettő pedig meghalt a baleset következtében, az autó vezetője könnyebb fejsérülést szenvedett. A Lamborghini sofőrje megtagadta a vallomástételt a helyszínen, a szonda szerint józan volt a baleset pillanatában.