A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.
A 41 éves Louise Roberts 13 évet dolgozott matematika tanárként egy középiskolában, 2020-ban azonban 180 fokos fordulatot vett az élete, maga mögött hagyta az iskolát. Ő se festő vagy burkoló lett, hanem a szokásos megélhetési formát választotta. Azóta sokkal függetlenebbnek érzi magát, mint korábbi munkájában, és anyagi problémákkal sem küzd többé.
„Tanárként sosem éreztem ekkora lelkesedést az élet iránt, mint mostanában. Félreértés ne essék, szerettem a munkámat, voltak szép pillanatok, több kitüntetést is kaptam, azonban a mindennapi stressz olyan mértékű volt, hogy még a pozitív élmények sem tudtak kárpótolni.”
„Sosem volt időm azokra a dolgokra, amiket valóban, szenvedélyesen szerettem. Kiégettnek és fásultnak éreztem magam, napról napra ugyanabban a mókuskerékben éltem, és nem igazán láttam magam előtt a fényes jövőt. Most viszont, hogy pénzügyileg rendbe jöttem, előttem a lehetőség, hogy olyan dolgokat próbáljak ki, amelyekre mindig is vágytam, így be tudok fektetni néhány projektbe” – árulta el Louise, aki nemcsak szakmát váltott, de el is vált néhány évvel ezelőtt, így rendkívül mozgalmas időszakot tudhat maga mögött.
Louise azt is elmondta, sosem felejti el, amikor régi Fiat 500-as autójában ült, és sírva számolgatta utolsó fillérjeit. Ezzel szemben most egy Range Rover-t vezet, ám emlékeztetőül megtartotta régi autóját, hogy sose felejtse el, honnan kezdte, és merre tart. Ahogyan néhány napja egy egyesült államokbeli nő ma már több, mint egymillió dollárt keres évente.
A galéria megnyitásához kattints a képre!