A LEGO egy világszerte ismert és sikeres építőjáték, így nagyon nem kell bemutatni senkinek.
Az ikonikus márka már évtizedek óta örvendezteti meg a gyerekeket és a felnőtteket. Lehetőséget nyújtanak az embereknek, hogy a képzeletüket és kreativitásukat használva építsenek és alkossanak. Ugyanakkor nem csak szórakoztat de hozzájárul a fejlődéshez is. Nincs olyan gyerek, aki ne szeretné. Mi is odáig voltunk érte és dobozokba gyűjtöttük. Most azonban már, hogy felnőttünk az építőkockákat már kevésbé forgatjuk, bár még most is el tudnánk vele szórakozni nem arról van szó, de helyette egy sokkal jobb játékot ajánlunk.
A 30 éves Abigail több mint 9 millió követővel rendelkezik, amelyet kétségtelenül izgalmas tartalmainak köszönhet, ezekkel pedig a megélhetését is biztosítja. A hölgy ugyanis évente (most kapaszkodj meg) 720 ezer fontot, vagyis 251 millió forintot keres, egyetlen, szponzorált posztjával pedig 2 millió forintot kaszál. Egyetlen poszttal Kínunkban már csak röhögni tudunk. Egyébként a brit lány elsősorban szépségápolási cikkeket reklámoz. Havonta pedig olyan 700 ezer forintnak megfelelő fontot költ magára, hogy így nézzen ki. Mára már úgy néz ki mint egy játékbaba, akinek még így felnőttkánt is tudnánk örülni a karácsonyfa alatt.
A galéria megnyitásához kattints a képre!