A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a csengeri sofőr Budapest felé tartott, amikor Bátaszék térségében, az alagutaknál zajló útkarbantartás miatt kialakított terelésnél a kötelező haladási irányt jelző tábla ellenére behajtott a lezárt szakaszra. Az autós így több mint három kilométeren át menetiránnyal szemben közlekedett.
A férfi elismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a táblát, ezért 78 ezer forintos közigazgatási bírságot és négy közlekedési előéleti pontot kapott. Azt azonban nem ismerte el, hogy szabálytalanul, a forgalommal szemben haladt. Állítása szerint a terelés nem volt egyértelmű, ezért eleinte nem is értette, hogyan került szembe a forgalommal. A rendőrök szabálysértési feljelentést tettek, és kezdeményezték a vezetésre való alkalmasságának felülvizsgálatát is.