Mukesh Ambani cége, a Reliance jelenleg a Google-lel is együttműködik, hogy olcsó 5G-képes …
10/10
Az online talponálló
Hónap: 2022 augusztus
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra, hogy …
Ha Jacklyn kéri a a jogosítványt és a forgalmi engedélyt akkor nincs mese adni kell
Chris Rock azt mondta, hogy visszautasította a Filmakadémia felkérését, hogy a jövő évi …
Chris Rock nem vállalja a jövő évi Oscar-gálát
Most szívesen lennénk Brazíliában, és nem csak az időjárás miatt, bár kétségtelen, hogy …
Paola nagy foci rajongó hírében áll, és ma Ő hozta a labdákat
Anastasia a húszas éveiben járó moszkvai Instaceleb, aki gyerekként és most felnőttként is …
Anastasia bögréit látva meg kellett innunk egy pohár tejet
Sokkolta a játékosok világát a Sony bejelentése, mely szerint jelentősen – itthon várhatóan …
Kiakadtak a játékosok a PlayStation árát emelő Sonyra, reagált a Microsoft és a Nintendo is
Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Eva kétség kívül …
Eva a szomszéd lány vendégül látott minket egy jó kis gyümölcskosárra
Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy …
El kell mennünk egy jó szabóhoz mert Diana után nem sok gomb maradt a nadrágon
A luxustelefonok készítésével foglalkozó orosz Caviar cég ezúttal a Samsung legújabb modelljét, a …
Aki nem szeretne 780 ezer forintot fizetni a Samsung telefonjáért, az 4,7 millió forintért is vehet egyet
Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be …